2010. július 13., kedd

Keresztelő

Vasárnap reggel összekaptuk magunkat, bepakoltuk a csajokat az autóba és elindultunk a templomba. Apuék is akkor értek oda. Gyülekeztünk a templomkertben, még a Papa is eljött. A szertartás elején megkeresztelődtünk, bár még 5 perce se voltunk bent, éreztem, hogy valaki büdi. Vica volt az, mint utóbb kiderült. Nem sírtak, bár nyügösek voltak, de amint meglocsoltattak a szent folyadékkal, Apa kivitte őket és levették a felesleges ruhákat. Nekünk persze végig kellett ülnünk a misét azokon a kényelmetlen székeken, fájt a hátam, de végül mint ha mi se történt volna kijöttünk és elmentük az étterembe. A kaja finom volt, a társaság jól érezte magát, és nagyon szép és hasznos ajándékokat kaptunk. Az etetőszékek még lent vannak Diósdon, minden mást sikerült hazahozni. Kaptunk még babákat, babakocsival és anélkül, bébiételteket, tápszert... sok mindent. Köszönjük Mindenkinek az ajándékokat és hogy velünk ünnepelte lányainkat. Ildikónak és Attilának pedig köszönjük, hogy megszervezte nekünk ezt a csodálatos napot!

Esküvő

Szombaton érkeztünk Diósdra, letettük a lányokat, összeszedtük magunkat és elmentünk Andi és Janó esküvőjére. A szertartás szép volt, mint ahogy Andi is. Meggyújtották közös életük gyertyáját és elfújták a sajátjukat. Iletve a közöset is sikerült, nem hiába, Janónak jó erős tüdeje van. :) Újra meggyújtották. Aztán meghívtak minket a vacsorára is. Nem tudtam sokat enni, de nagyon jól éreztem magam. Élveztem a társaságot, még Solo kártyáztunk is. Legutóbb a korházban játszottam még pocakosan. Köszönjük szépen, hogy részt vehettünk életeteknek e fontos pillanatában és sok boldogságot kívánunk Nektek!

Betegen

Luca láza 3 nap alatt elmúlt. Néhány nappal később viszont a piacról hazafelé rosszul lettem. Délutánra belázasodtam és Vica is lázasan ébredt. Vírusos torokmicsoda. Babának antibiotikum, meg probiotikum. Na ettől láztalan lett és szombaton már jól volt. Én mivel orvosom csak vidéken vagyon, 38,4-gyel leballagok ide a körzetibe, hogy majd ambulánsan írnak fel valami vackot. Nem ahhoz mentem akihez körzetileg tartoznék, ha ide járnék, az délutános lett volna. Kaptam gyógyszert, de 5x elmondták, hogy nem ide kellett volna jönnöm, nem vagyok sürgős eset. Nézőpont kérdése. Akihez pedig mennem kellett volna, múltkor ugyanezt mondta, mikor tüdőszűrő beutalót kértem tőle. Mostakkormivan?! Mindegy, meggyógyultunk és ez a lényeg. 3 napig viszont nem ettem semmit, így 7végére fogytam 6 kg-ot.

2010. július 3., szombat

Birkózós képek

Luca Vica


Luca Vica


Luca Vica

Vica Luca
Vica Luca

Luca és Apa



Tolongás (nem lehet elég korán kezdeni)


Szia, Luca vagyok!


Örülök, hogy megismertelek!

Luca ül

Néhány napja térdel, felhúzóczkodik. Tegnap egy ilyen térdelésből már sikerült egyedül előre húznia az egyik lábát. a másiknál segítettem, de van hogy úgy üldögél, hogy az hátul marad. nagyon ügyes, hosszú ideig is meg tud ülni, imbolgyás nélkül, és közben játszik.





Duracell-Luca

Tegnap este "időben" letettem a lányokat aludni, azt hittem, minimum néhány óra "nyugtom" lesz. Tévedtem. Luca fél óra múlva felébredt, és 11-ig fent volt. De nem ám nyűgösen! Játszott, mászott, le se lehetet volna lőni. Aztán nagy nehezen elálmosodott és sikerült letenni.

2010. július 1., csütörtök

Képek vegyesen

Apával

Birkózás



Ráolvasás?



HuncutLuca





Vicus



Ikerszundi



És a nap fotója: pelenkacsere

Keresztelőre készülve

Július 11-én, vasárnap az érdi református templomban megkeresztelkednek a csajaink. Attila és Ildikó lesznek Vicus keresztszülei, Zsolti öcsém pedig Lucusé. Vettem nekik csini rucit a keresztelőre, egész olcsón (Józsefvárosi piac) és olyat amit még utána is tudunk hordani, tehát nem a szokványos keresztelőcuccot vettem meg. Pedig kaptam volna engedményt. És még. És még. De végül olyasmit találtam amit szerettem volna. Igaz végigjártuk a piacot, és kétszer eltévedtem, és mindenki a csodájára járt a két bébinek, mindig akkor mikor elaludtak volna. De nagyon kedves és udvarias emberekkel volt tele a piac.

Kérdezgették már, minek örülnénk ajándékgyanánt, hát összeszedtünk egy listát. (Ezeknek bármikor örülünk ám :) Szóval íme a lista:

-Mildibé 2 tápszer,
-Univer bébiételek,
-Popsitörlőkendő,
-Kekszes tejpépek, rizspépek, grízpépek,
-Hipp instant tea,

Kb. ezek tartoznak a "hasznos" ajándékok közé. A ruhát, pelust olcsón vesszük, és ott a méretre is ügyelni kell... És persze nem muszáj minden ajándéknak "hasznosnak" lennie, illetve az is lehet hasznos amiről nem is gondoljuk. Csak rájuk kell nézni, amikor egy kanállal hosszú percekig eltöprengve játszanak. Az élet nagy dolgai. Imádom a lányaimat.
Related Posts with Thumbnails