2011. november 27., vasárnap

Újra itten vagyunk...

  Az utóbbi másfél hónapban nagyon sokat dolgoztam szinte szabadnap nélkül, de most végre van egy kis időm.
  Csajok szépen beszoktak a bölcsibe, szeretnek járni. A harmadik héten már maguktól bementek sírdogálás nélkül. (Mondjuk Vicának az elején sem volt különösebb problémája ezzel) Néhány kisebb megfázáson átestünk, néhány napot itthon voltak apával. Egyik alkalommal azonban megharagudtunk csöppet a helyettesítő gondozónőre, mert állítólagosan Luca hányt, Vicának hasmenése volt, és hőemelkedése mindkettőnek volt. Doktor nénink szerint biztosan nem hányt Luca, és itthon teljesen tünetmentesek voltak. Tuti arra ment ki a játék, hogy legyen egy szabadnapja a gondozónőnek, mivel az alacsony létszám miatt a maradék két gyerekét átadta másnak. Nem semmi miket megengednek maguknak. Ezt leszámítva rendben mennek a dolgok.
  Sok mindenben ügyeskednek a lányok, odabent és itthon is biliznek, ma Vicának kaka is volt a biliben, pisilni gyakran ülnek rá, sokszor maguktól. Tudnak orrot fújni, ügyesebben esznek-isznak önállóan, a nagy ebédlőasztalnál szoktunk együtt vacsizni, már nem olyan nagyon magas nekik. Egyre több mindent mondanak is, végre Vicus is magyaráz (érthetően)

Luca új szavak: pápá, papa, kuka, kaka, kója (kóla) ez mi?/az mi?, póló, csúsz(ik), bú(jj), te(j), kakaó, éhes, csillag, fa, apa, anya, bu(sz), jujuj, jaj,
Vica új szavai: pulcsi, kérek/kérem, enyém, miért?, ez mi ez?, kaka, kuka, apa, anya

  Kaptak egy ilyen állványos akármit, amin forgatható lapocskák vannak, aminek egyik oldalán kép van, másik oldalán annak a kezdőbetűje szerepel. Kérésre megmutatják melyik kép hol van, próbálják ismételni a nevüket. Egyedül próbálnak öltözni, sapkát felveszik, zoknit néha sikerül, vetkőzés majdnem önállóan megy. Nadrág felvétel gyakran sikeres.  Bölcsiben helyére teszik a játékokat, cipőjüket.

  Tegnap segítettek főzni. Felállítottam őket egy egy hokedlira és ők fűszereztek, klopfoltak is, kevergettek,  élvezték nagyon. Múltkor Luca elaludt délután, mert nem tudott délben aludni és mondtam Vicának, hogy jöjjön segíteni nekem pozsonyi kiflit sütni. Felmászott a hokedlira és megkérdezte, hogy -Mit segítsek? Gyakran hallja tőlem ezt, de annyira meglepődtem. Apa is mondta már hogy néha teljesen érthetően mond neki valamit, például hogy Luca megütötte, Lucát nem mondja csak mutatja, mondja hogy megütötte és megmutatja, hogy hol. Nemsokára nagy dumások lesznek. Ja és akkor sütésnél segített is, kapásból nekiállt  tésztát nyújtani, aztán már ketten kenték tojással a sütiket.

  Tegnap voltunk a dédinél Zsoltival, jól viselkedtek, ettek pogit és almát, játszottak, papa kapott puszit Vicától. Babakocsi nélkül mentünk, hogy ne kelljen emelgetni a villamoson, és nagyon ügyesek voltak, élvezték az utazást.
  Ma meg apuék voltak itt, gyerkőcök jól eljátszottak, mi tudtunk dumcsizni, alig láttam a gyerekeimet, elfoglalták magukat. Elhasználtunk pár lufit is, amit már a szülinapi bulira vettem, de úgyis akarok még venni, meghívjuk a szomszéd kölköket, a lányok biztos élvezni fogják. Biztos elfelejtettem egy csomó mindent megosztani, de (remélem) hamarosan újra jövök.

2011. november 5., szombat

Vica bölcsődei jellemzése

A beszoktatás zökkenőmentesen zajlott le, Vica hamar elfogadott. Nagyon barátságos, mosolygós kislány, mindenféle játék érdekli. kb. 3 hét alatt alakult ki az ún. kedvenc játék. nagyon sokat játszik testvérével a babakonyhában, kávét és teát főznek, amivel szívesen megkínálnak. Vicát sajnos sokszor bántja Luca, sírva szalad hozzám panaszkodni és vigasztalódni. Étvágya közepes, egyedül eszik, a segítséget nem fogadja el, csak ha szóbeli. Eleinte többször felállt az asztaltól, mostanra csak akkor ha befejezte. nehezen alszik el, mellé kell hogy üljek, utána ájulásszerűen alszik el, korán ébred. A bilibe rendszeresen pisil.

2011. november Anikó néni
Related Posts with Thumbnails