2010. június 30., szerda

Hétvége

Attila a hétvégén Prágában volt rögbimeccs ügyéből kifolyólagosan, Ildikó viszont egyedül volt otthon, így lementünk hozzá mindannyian péntek este. Csabinal sulis hétvégéje volt, így reggel kelt és ment  suliba, aztán visszajött és együtt mentünk haza. Este sokáig beszélgettünk, a csajokat a szobánkban elhelyezett utazó-járókába helyeztük el, mármint csak szerettük volna ugyanis Luca az ágyat választotta. Csak ott aludt el, és ha áttettem, felébredt, így hagytam ott aludni, aztán mikor mentünk mi is aludni, jól összebújtam vele. Mindketten egyszer keltek éjszaka, óvatosan lebotorkáltam velük megcsinálni a hamit. Luca fent evett mellettem, ahogy itthon is szoktuk éjjel-hajnalban-koránreggel, Vica lent a játszószőnyegen evett. Nem aludtam túl sokáig (szokás szerint). Viszont a csajok egész jól viselkedtek, elég sokat aludtak az egész napot figyelembevéve (többet mint itthon). Mi, Ildikók addig főztünk, aztán mire kész lettünk felébredt az aprónép és elmentünk sétálni. Jó sokat sétáltunk és jól esett. ( mármint a séta, bár a végére tényleg csöpögött valami víz odafentről)  A vezetést ( a babakocsiét) átruháztam Ildkóra. Csabi néhány perccel ért előbb vissza, mint mi. Ebédeltünk, estefelé pedig hazaindultunk. Jó volt ott lenni. És gratulálunk Attiláéknak a 6. helyezésért. (a 12-ből)

Ildikó és a lányok:


Lucatorna

Láz

Luca tegnap délután lázasan ébredt. 38,6. Kúp, sok tea, aztán végre evett is és megnyugodott. éjszaka is kapott fél kúpot. Reggel "csak" 37,3 volt, napközben is alacsonyabb volt, de délután megint magasabb ázzal ébredt, nyűgös is volt. Fél kúp a langyos fürdés után. Lehet hogy hamarosan tényleg lesz fogunk. Mindeneetre, ha holnap is lázas lesz, felhívom a doktornénit. Amúgy ma húslevest főztem és direkt kihagytam belőle a zellert, mert annak az íze nem tetszett a csajoknak a múltkor, de így ettek belőle répát krumplival fehérrépával és egy kis levével lepépesítve. Délelőtt pedig megettek ketten két őszibarackot (az üvegesért nem voltak oda), picit megcukroztam, mert nagyon savanyú volt, de nem zavarta őket. A fülbevalómat is kivettem, mert rendszeresen kapaszkodónak használták. Este 11-ig rajcsúr volt, Luca fent volt, Vica felébredt, miután nagy nehezen elaludt. és nem kellett ám neki kaja, csak én. Nehogymár tudjak vacsizni. Vagy bármi mást. Mindegy... fáradt vagyok... majd egyszer elmúlik. Legalábbis nagyon remélem.

2010. június 20., vasárnap

Kanapé

Vica az ügyeletes nyálellenőr:


Ajjaj, lebuktam:


Nem baj, egy vigyor és elfelejti, hogy rosszban sántikálok:

Közben Luca feljegyzi a feljegyeznivalókat, és titkosított fájlokba menti.


Ui.: Nem lepődnék meg ha tudná mik azok a titkosított fájlok, olyan billentyűkombinációkat tud hat hónaposan, amiket én 23 évesen sem. De legalább megmutatja nekem is, csak nagyon kell figyelni.

Sorozatkép

Anya minket fotóz?



 Akkor mutassuk meg magunkat!
És egy Vicafotó a végére:

Csepel

Tegnap Csepelen voltunk Janóéknál. Jó volt, pláne mikor a csajok elaludtak, Luca nagyon sírt és nyűgös volt, semmi nem volt jó neki. Aztán elszundizott. Vica már előbb elaludt. Addig mi kártyáztunk ( BANG! kártyával - ez egy szerepjátékos-kicsitvadnyugatos-lövöldözős-nagyonjó játék). És ÉN nyertem, Seriffként, erre már rég volt példa. Meg Janóval is nyertünk egyet Csaba Seriff ellen. Muhaha. Aztán felkelt Luca, megpróbáltam megetetni, de nem kellett neki, így a nagy nehezen felébresztgetett Vicus ette meg a hamiját félálomban. Aztán be a kendőbe és mentünk/jöttünk haza. Merthogy hordozókendővel mentünk ám. és hazafelé a Borároson megismertek minket, mondták, hogy ők voltak a múltkor elől-hátul kötve. A sarki zöldséges meg minden alkalommal megkérdezi, hogy fiúk-e. Senki sem lehet tökéletes.

2010. június 14., hétfő

És még néhány fotó


                  Vica




















Luca

                                                                                         Vica így alszik














  

Csodálatunk tárgya

A Függöny. Ahogy lóg. Ahogy száll. És az anyaga. És a színe.



Meg a pelus. Az enyém, a tiéd, rajtam, rajtad, mindegy.




























És anya:

Kiságy

Ma végre összeraktam az új kiságyat. tiplikkel van összeillesztve, az fekvőrácson meg ilyen kampószerű valami vannak amit be kell dugdosni lyukakba és meg kell húzni imbuszkulccsal. Mikor kész lettem, feltettem egy új huzatot a szivacsra, beteszem az ágyba, mire az galád módon félig szétesik, egy tipli bánta a dolgot, beletört. Beidegesedtem, hát ezért küzdöttem én annyit? összedugdostam újra mindent, amit lehetett, majd összekötöztem a nyolc sarkánál. Így ni, most ess szét! Szivacs, gyerek. Luca, mert ő már ugribugri, és a másik ágy még magasan van, nehogy kiessen. Tetszett neki az új ágy, megtapizta a rácsokat, meg a macis-nyuszis huzatot.

Van rajta egy ilyen oszlopocska, talán baldahin tartozék volt, vagy ilyesmi. majd kitalálunk neki egy új funkciót. Amíg szereltem és fürdettem a kiságyikót, addig a csajok a másik ágyból drukkoltak nagyon. Remélem nekem. :)

2010. június 13., vasárnap

Diósd-Velence

Szombat délelőtt kimentünk a lányokkal Attiláékhoz. Apa később jött utánunk.




Vicus szundizott, Luca nem akart elaldudni a járókában, viszont füvezett. 



Mikor Csabi is megjött, ebédeltünk, utána mindenki eldőlt pihizni (beleértve a lányokat is),  vagy tanulni (ugye Sztella tanultál?!) én a magam részéről olvastam. Közben megérkezett Jocó is. (Ha Sztella az unokasogórnőm, akkor ő az unokasógorom?! :D )

                                                                                         Vica épp alátétet eszik.


Délután kimentünk a Velencei tóra. Vettünk úszópelust, és bevittük először Vicust, Luca adig aludt még a hordozóban. lassan szokta meg a vizet, de utána elvolt benne egy kicsit. Visszaértünk, felkelt Lu is.Peluscsere, pancsi. Neki jobban tetszett, miután megszokta a vizet, a hóna alá nyúlva tartottam, és hagyta magát himbáltatni a vízzel. Csabival ettünk egyet, aztán Luca nagyon nyűgös volt, semmi sem volt jó, semmi sem kellett neki. Sétálgattam vele, kiszúrtunk egy nagy gömböt végül az egyik árusnál ami nagyon tetszett neki. Majd halat fogtunk. Ilyeneket, ni:


Haza is hoztuk őket, de ezekből nem lesz halászlé, és a paprikás lisztbe is hiába forgatnám...
                                                                                       Eeeeekkora halat fogtam!

2010. június 10., csütörtök

Gyereknap folytatás

Mindeközben a bébik:


és ilyen autók meg sátrak voltak:



ezekből a töltényhüvelyekből pedig esztergálással és gravírozással vázákat készítenek:


Vasárnap is tartott még a buli, kimentünk volna, de elromlott az idő, esett, borult, szakadt... Ilyen a formánk.

Gyereknap

Gyanútlanul indultunk sétálni, levegőzni az Orczy kertbe, épp egy időben szomszédainkkal. Odaérve hatalmas tömeg, sátrak, sok ember. Utólag kiderült, hogy gyerekhétvége alkalmából török kori és haditechnikai bemutatót tartottak. Be lehetett állni hrcolni velük, íme egy bátor jelentkező:





és veresége:

Nyálegylet

Luca a minap megtalálta a mérőszalagot és gyorsan el is indult lemérni az egyleti nyál hosszát:



Továbbra is kedvelt hely a kanapé alja... de ebben a nagy melegben nem szárad ki a gyűjtemény?

Fő az étkezés

Spenótvacsora:





A reggeli málnadesszert volt, csak pár kanállal kóstoltak belőle, de inkább a kanalat kóstoltuk, már ami Vicát illeti:
" Látom Téged csak a kanál érdekel,
  Mit adok, az sajnos a szádig nem jut el,
  De elnézem Neked, mert enni szeretsz,
  Így sovány Te nem lehetsz! "



Luca kiszúrta a fényképezőgépet és elindult megszerezni:


De útközben felfigyelt a kanálra:


És lecsapott:

2010. június 9., szerda

Ricany-Batta 16:3

Szombaton rögbi meccsen voltunk BVSC pályán. Jelen voltak a legifjabbak is a szurkolók között, Jázmin baba (4hónapos), Botond baba (5 hónapos) és a Kovács ikerpáros. Jól kezdett a Battai csapat, hamar vezetéshez jutott, egy büntetőrugás értéksítésével. Az egész mérkőzésen igen jól játszott tolongásunk, apróbb hibáit kihasználva az ellenfél, előbb kiegyenlített, majd átvette a vezetést. A csapat mindent megtett a győzelemért, a 16:3-as vereség ellenére emelt fővel hagyhatták el a hálás közönség vastapsával övezve a  pályát. Ezt ugyan mind csak hallomásból tudom, ugyanis csajaim nem birták a hőséget és a zsivajt, így elvonultunk árnyékba a szép zöld gyepre -hozzáteszem Lucának nagyon tetszett, mármint a gyep, tépkedte és nézegette, Vica pedig mindeközben szundikált- majd a többiek is csatlakoztak hozzánk, Eszterrel együtt, akinek Sára babája (6 hónapos) nem tartott szüleivel a találkozóra. Jól éreztük magunkat a lányokkal, szép volt az idő, és jó volt a többi anyukával és bébivel találkozni.

2010. június 8., kedd

Ezt meg csak úgy...

Kézenfogva


Vica

Kukk



Mint egyik tojás a másik zsömlére



Oké, Te leszel a kalóz!

Mit sütsz kis szűcs?

Vasárnap reggel Attila hívott minket, hogy milyen szép az idő, gyerünk ki Diósdra. Apa délutános volt aznap, dehát elindultunk, ő majd időben elindul dolgozni onnan. A Móricz Zsigmond körtérig kendőben vittük a béjbiket, ott betteük őket az autós hordozóba. Attila a Camponáig elénk jött, így apa is több időt tölthetett kint. Az idő tényleg gyönyörű volt.Találkoztunk Ildikó rokonaival, Attila finom husokat sütött nekünk, Ildikó salátát és süteményt készített. (na ki segített habot verni??!) Vettek a lányoknak egy utazó-járókát, a csajszik nagyon jókat aludtak és játszottak benne az árnyékban. A csajok kaptak játékokat, én meg egy csomo ruhát, meg egy táskát. Este Attila hazahozott minket autóval (ezért kellett a hordozó.) Evés, szundi.

Hordozás

Kendőben Vica, Kenguruban Luca. Villamosozás, Rossmanolás, bár akkor már elöl kendő, hátul kendő, benne egy-egy gyerekkel. Apa hosszú kendője volt hátul, és az elöl lévő Vicust is átfogta még egyszer. :) Biztos ami biztos. Luca hátul végig alszik.

Hazafelé  busz megállójában meglepetten kiált fel két lány, hogy hátul is van egy! Erre aztán mindenki felfigyelt, sopánkodó nők hada vett körül, hogy dehát hogy merek én ilyet tenni?! Micsinál az a szegény gyerek hátul?! Most megmozdult és nem látja hogy mit csinál?! Erre én: masszírozza a hátam, (szegénykém akkor ébredt fel hátul erre a nagy jajmárolásra) kreatívnak és beválallósnak kell lenni, ha az ember ikres. Dehát nem esik ki?! Nekem is ikreim vannak (valószínűsítem, hogy már felnőttek) de sosem mertem volna ezt megcsinálni. Nem vitatkoztam tovább.
Related Posts with Thumbnails