2010. május 17., hétfő

Ma paradicsomos burgonya volt a menü. Luca csak két-három kanállal kóstolt, Vicus megevett majd' fél üvegnyit.

Luca egyedül eszik cumisüvegből.

Vica is ügyeskedik




Este nyugodtan zajlott a fürdetés, Luca ficánkolt is a vízben. Aztán Strauss-t hallgattunk, pocakosan is sokat hallgattam ezt az albumot, és fel is figyeltek rá. Zenére bohóckodtam nekik, mosolyogtak, aztán játszottak csendben, mígnem elérkezett a szundi ideje. Kihasználva hogy végre csend és nyugalom van, elmosogattam, majd beültem egy kád vízbe. 5 perc se telt bele, nyekergés hallatszik a szobából. Vica megéhezett, végül Lucát is felkiabálta. Utóvacsiztak, közben megérkezett Apa, ő is megkapta a vacsiját, és végre nyugodtan ejtőzhettem a kádban. Remélem most sokáig alszanak, fáradt vagyok nagyon. Az utóbbi időben az eddig jól alvó Luca is felébred éjszaka, akár kétszer is, és Vica sem alszik végig egy éjszakát sem.

1 megjegyzés:

Wattacukor írta...

Türelem, amilyen jó evők, hamar vissza fog szerintem állni az éjszakai nyugalmuk. Lehet, hogy ez a vacak időjárás is megzavarja őket. Próbálkozz a kendőkkel, az is jót tesz nekik, aztán ha már nagyon profi leszel, készítsetek képeket is!! :)

Related Posts with Thumbnails