2011. július 2., szombat

Luca széke

Korábban kaptunk két egyforma kisszéket Mónitól (a szomszédunktól), lányok szeretik, járni is tanultak azt tologatva, pláne Vicus. Na most annak két lába csavaros, kettő meg ragasztva-szegelve van, pontosabban csak volt, amíg ma Luca szét nem "verte", borult vele nagyot. Mikor lecsillapodott, elkezdtük meggyógyítani, találtam pici szeget, klopfolót, és nekiláttunk, csajok is segítettek természetesen. Egyet a szögre, (amitől el is ferdült) egyet mellé, (gyerektalálat hál'istennek nem volt), végül nagy nehezen összeszereltük. A végén pedig jót nevettünk azon, hogy mi nyáron csinálunk Lucaszéket.
Délelőtt Esztella és Joci volt a vendégünk, csajok nem nagyon akartak barátkozni az elején, de aztán megnyugodtak. Aztán amíg aludtak, dumcsizhattunk. Ebéd után elmentünk a játszótérre, nagyon csinik voltunk, egyformába öltözve (ritkán vagyunk teljesen egyformák), jól érezték magukat a lányok, odafelé pedig aszfaltkrétáztunk kicsit, most először. A lerajzolt macskát Luca elfogadta cicának, és kiszínezte kékre, a kutyám viszont nem volt vauvau. Hiába, nem lehet minden tökéletes.
Luca új szava: "kia"-ki az? , kérdezi ha csöng a telefon, kaputelefon, vagy ha ő "telefonál", illetve ha meghallja a liftet, vagy valakit jönni.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails