2011. július 13., szerda

Hazajöttünk. Apa ma lejött értünk Csöri bácsival, mert mama már nem bírt elviselni minket és sajna ez érthető szó szerint. Mi azért élveztük a nyaralást, Luca szemfoga tegnap áttört (bal felső) éjjel be is kellett kenni nekik a frissen ajándékba kapott enyhe alkoholtartalmú gyümölcs alapú készítménnyel. (Csöri-féle 53,5 fokos cseresznyepálinka.) Két perc múlva maguktól elaludtak. Az első éjjelt kivéve végigaludták az éjszakákat Dabason. A mai nap legcukibb eseménye: Megvan az új HR lemez, Piknik a holdon címmel jelent meg, (a július-augusztusi Hammer World magazinban fellelhető.)Csajoknak elindítottuk, amint hazaértünk, Luca felemelt kézzel, körbe-körbe kezdett táncolni és vigyorgott mint vadalma, Vica meg ugrabugrált. Megpróbálom majd levideózni. Tündérek voltak! És nagyon jó az új album! Apa lassan kivülről fújja a szövegeket, volt ideje hallgatni, amíg mi csajok nyaraltunk, elmondása alapján saját zsírjában sült, amihez kedvesen hozzátettem, hogy persze, és tepsiben aludtál, meg locsolgattad magad!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails