2011. január 19., szerda

Betegek voltunk

Kezdődött ugye egy kis megfázással, aztán egyik nap Vicus 3x hányt és ment a hasa, de nagyon. Másnap mentünk a doktor nénihez, de egy kissé beszédzavaros nő volt helyette, mintha zavarta volna a nyelve. Megvizsgálta, Lucát is megnézte, akkor még nem volt semmi baja. Kaptak hányáscsökkentő kúpot, ami hatásos is volt. Estére Luca is rosszul lett, Vica viszont jobban érezte magát. Első nap Vicus volt lázas, másnap Luca, 39,4-ig is felment néha.beültünk együtt a kádba hűsölni, aztán kúp és akkor jobb lett, másnap már nem volt lázas, de még azért nem voltak túl jól. Pár napig még nyűgösek voltak, most már kezd jobb lenni. Ráadásul ha ez nem volna elég, Luca fogzik is, nemsoká áttör neki a két felső kettese.
És egy kis cukiság: Luca kezdte, ma már Vica is csinálta, ha valami finomat látnak akár tévében akár csak úgy, akkor csettegnek a nyelvükkel. Ha kérdezem, hogy finom-e, akkor is. Este főzőcskéztünk, fakanállal lábasban kevergették a HT kekszet és közben mindig dobálták bele az újabb "hozzávalót" és kóstolgatták, engem is kínáltak a fakanállal és csettegtek.Olyan édesek voltak. Tegnap délután pedig megejtettük az első igazi játszóterezést. Levittük a bébitaxit, felváltva húzogattam őket, Luca tolta a babakocsit, amíg Vicát húztam, aztán átmentünk a játszóra és van dupla rugós hinta, az nagyon tetszett nekik, meg ilyen körbeforgatható mély akármicsoda (majd teszek fel egy fotót, hogy érthető legyen, mert nem tudom, hogy hívják) és abban forgattam őket, az is jó volt. Aztán alvás a kocsiban, séta és haza.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails